...avagy bulizott a lagzis ipar :)
Kedvenc fotósom, Horen és én idén először vettünk részt a lakodalmas iparban dolgozók buliján, ami igazán fergetegesre sikerült. Nagyon jó volt így egyszerre egy helyen lenni a kollégákkal. Köszönet a szervezésért.
És üdvözlet a táncos lábú blogolvasóknak :)
Még a napraforgó szezonban volt szerencsém Szimit és Tibit fotózni, akikkel rögtön megtaláltuk a közös hangot, így nagyon jó hangulatban telt a fotózás. A késő délutáni fények pedig egyszerűen elképesztőek voltak.
Annyira imádom ezt a sorozatot, hogy mostanáig válogattam egy egészséges képmennyiséget belőle, de így is talán kicsit sok lett :) Remélem, nem bánjátok.
Adri évfolyamtársam volt a gimiben, így nagyon örültem, amikor engem kértek meg, fotózzak a nagy napon.
Az első helyszinünk a galántai kastélypark volt, amit még mindig nem szeretek, viszont most először még nekem is tetszenek az ott készült képek - kellemes hangulat, csodaszép pár, ügyes asszisztens, lufik, jégkrém és a többi :)
Majd ezzel a veterán Skodával folytattuk utunkat, pontosabban én voltam az a szerencsés, aki ebben utazhatott pár kilométert - kezemben a lufikkal - a következő helyszínünkig.
A fotózást Nyitra macskaköves utcáin fejeztük be. Itt már kicsit fáradtak voltunk, de még sikerült pár romantikus képet lőnünk.
Adri és Ati, a legjobbakat kivánom nektek, legyetek nagyon boldogok.