Mivel idén már csak egyetlen egy fotózásom lesz, úgy gondolom, itt az ideje összefoglalni az évet, mely fotós és személyes szempontból is felejthetetlen volt.
Az esküvőkkel kezdeném, melyből idén 21 volt (plussz egyszer vendég is voltam), hétfőn, kedden, szerdán, pénteken és azért többnyire szombati napokon. Viszonylag korán, már januárban rajtoltam Budafokon, Saci és Tibi vacogós, de fergeteges nagy napján, és egy verőfényes októberi szombaton, Emese és Jenci esküvőjével zártam a szezont Csallóközkürtön.
A kettő között sok-sok vidám, és néhány kevésbé vidám élménnyel, ill. tapasztalattal gazdagodtam. Az egyik kevésbé vidámra ki is térnék itt, mivel lehet, hogy jó tanácsot adok vele jövendő ifjú párjaimnak. Nehéz úgy dolgozni a templomban - ahol egyébként is korlátolt a mozgásterünk - hogy közben még lelkes rokonok matatnak a fejem mellett telefonnal/kompakt géppel. A belevakuzásról, pittyogásról, lökdösődésről, én a hangulat meggyilkolásáról nem is beszélve.
Összeállítottam az idei kedvenc sorozataim. Minden fotózás más miatt emlékezetes. Ez a lista elsősorban az alapján állt össze, hogy a végeredménnyel én fotósként mennyire vagyok elégedett.
Az első helyen természetesen egy októberi sorozat, Emese és Jenci fotói végeztek. A képzeletbeli ezüstérem Réka és Gelli álomesküvőjének hű dokumentációját illeti. A harmadik kedvencem pedig Adél és Valent sorozata, amiről már akkor tudtam, hogy dobogós lesz, amikor még sok esküvő volt előttem.
Minden idei páromnak köszönöm, hogy engem választott, és remélem, hogy mindenkinek a saját fotói a legkedvesebbek :)
A páros fotózások közül az abszolút személyes és szakmai kedvencem egyaránt Gabika és Tibor jegyes sorozata, melyet két napig készítettünk, de azt hiszem teljes mértékben megérte a mindannyiunk részéről belefektetett energiát. A második sorozattal egyrészt elfogult vagyok mert a nővéremékről készült, másrészt elfogultság ide vagy oda, szerintem az egyik legjobb sorozatom :)
És naná, hogy egy októberi sorozat is bekerült a top 3-ba: Andi és Gábor jegyesfotói.
Bár nem sok egyéni portrét fotózok, úgy döntöttem, győzteseket hirdetek ebben a kategóriában is.
Az abszolút befutó - lóval könnyű :) - Ákosról készült sorozatom lett. Második helyen Ildi fotói, melyeket egy pályázatra készítettünk, de persze nem nyertünk semmit, viszont lett néhány egészen varázslatos képünk :) Úgy látszik, bejönnek nekem ezek az állatos sorozatok: Beus és kutyája, Atrúr a harmadik helyen, és hamarosan a blogon is.
Még nincs minden sorozat fenn a blogon, de vannak, amik nem is fognak felkerülni. Bár nekem nagyon tetszenek, a rajtuk szereplő emberek kívánságát, magánéletét tiszteletben tartom.
Köszönöm, hogy engem választottatok!
***
Meg kell említsek egy számomra nagyon jól eső dolgot. Mint ahogy ez a rövidhír is mutatja a Zele törzs oldalán, immár hivatalosan is udvari fotósuk lettem :) Hála nekik, idén fotózhattam a Parlamentben is, de ez csak elenyésző velejárója annak a sok élménynek, amit nekik köszönhetek.
***
Továbbá ezen a nyilvános felületen szeretnék köszönetet mondani azoknak az embereknek, akik az idei évet (is) szebbé, jobbá, vadabbá, vagy éppen nyugisabbá tették, valamint inspirálóan hatottak rám puszta létezésükkel.
Családomnak.
Az én legeslegrégibb és még mindig legeslegjobb barátnőmnek, akit idén még ki is állítottam.
A Radnóti bandának, kiknek ajtaja mindig nyitva áll komoly és komolytalan dolgaim előtt.
R-nak és R-nak, akikre a frászt is ráhoztam.
A BLR-teamnek, akikekkel nem csak szakmáról lehet beszélni.
I-nek és Z-nak, akik viszonylag újabb barátok, mint a régiek.
L-nak és T-nek, akik még mindig fontosak.
Az ABC-s történet szereplőinek, valamint mindazoknak, akikre most nem tettem konkrétabb utalást (vagy mégis?), de jó rájuk emlékezni :)