Létezik rólam egy legendás felvétel - két éves koromban bulizok egy jelmezbálon a nagyobb gyerekekkel - én ezt sosem láttam, inkább csak családi legendának gondoltam. Aztán találkoztam Adéllal, aki szintén ugyanott és ugyanakkor bulizott, és még a felvétel is megvan neki. Kicsi a világ :)
Adél és Valent már az első találkozásnál nagyon szimpatikus volt számomra, közvetlenek és vidámak voltak, ahogy a Nagy Napon is. Azóta már megfordultam néhány esküvőn, csináltam pár szép sorozatot, de a szívembe egyik se lopta be magát ennyire. Egyszerűen imádtam őket fotózni, ők meg imádták egymást, remélem, ez a képeken is visszaköszön.
Legyetek mindig ilyen boldogok!
Rengeteg sorozat várja, hogy felkerüljön a blogra. Ma ennek a kellemes divatanyagnak volt szerencséje, melyet még tavasszal fotóztam, és azóta eljutott pár remek helyre, pl. a Busz-On magazin címlapjára vagy a Ghymes fesztiválra.
Köszönet a kis csapatnak, a tervezőnek, Szarka Zsuzsának és modellünknek, Hajdú Hajnalkának.