Vannak emberek, akik nélkül a Bacu-photo nem lenne az, ami. Azok, akik már a kezdeteknél ott voltak, és rám bízták (rám merték bízni) esküvőjük megörökítését. Erika és Tibi is közéjük tartozik. Sok mindent másképp fotóznék, ha ma lenne az esküvőjük, de hát folyamatosan tanulunk, tapasztalunk, viszont sok kép még ma is ugyanúgy tetszik, mint az akkori gyermeki lelkesedésemmel tetszett. Valamint általuk nagyon sok emberhez eljutottak a képeim, több későbbi megrendelőm rajtuk keresztül talált meg.
Most, 4 évvel később már új otthonukban, kislányukkal, Lilivel örökítettem meg Őket.
Ugyanúgy élveztem őket fotózni, mint először, a jegyes fotózásukkor.
Jó barátom, Csabi és én egy napon születtünk. Idén végre összehoztuk a tavalyi „ötvenesünkre” tervezett szülinapi fotózást. Csodás idő, finom torta, 10 év barátság. Nincsenek szavak. Még jó, hogy vannak képek :)
Idén az Alsószeli Jurtanapok szervezői, vagyis a Zele törzs, borkóstolóval egybekötött vacsorára invitálta a fesztivál támogatóit.
Így szombat délután a törzs asszonyai bevették magukat a kultúrház konyhájába, s leírhatatlanul finom babgulyást készítettek. Már ott remek volt a hangulat, s ez az est folyamán csak fokozódott.
Ide a blogra egy szűkebb válogatást csináltam a fotókból, az összes képet itt nézhetitek meg.
Az este további részében már nem a fotó- , hanem inkább a pincér-, mosogató- és borkóstoló tudományomat csillogtattam :)