Tündi és Ati - az esküvők esküvője :)

október 26, 2012

Több mint öt éve nem voltam lakodalomban, mármint vendégként. Szóval így huszonvalahány esküvővel a hátam mögött, melyeken fotósként vettem részt, nagyon vártam barátnőm, Tündi és vőlegénye, Ati nagy napját.
Tündivel reggel a fodrásznál talákoztunk, ahol megörökítettem – ebben az évben először – a menyasszony készülődését teljes hosszában. Közben az én fejemre is frizura került. Otthon egy gyors öltöztetés, majd száguldottunk Smolenice-re a kastélyhoz fotózkodni. Nem a kedvenceim a kastélyok, de ennek az udvara nagyon változatosan van kialakítva, így nagyon élveztem a fotózást. És azt hiszem, ők is :) Bár borult idő volt, és pár csepp eső is ránk hullott az elején.
Utána volt kb. tíz percem ünneplőbe öltözni (Tündi nagymamája húzta fel a cipzáromat) és kisminkelni magam, mert már indulni kellett a kultúrházba. Vőfélyünk, Dodi zseniális volt, mint mindig.
Az esküvő nagyon jó hangulatú volt, mivel Ati egyik barátja adta össze őket, és közben mindenféle történeteket mesélt róluk.
A lakodalomban, csak pár képet csináltam mivel itt már a vendég státuszomat élveztem. Még a kocsis játékban is szerepeltem – köszönöm Dodinak az élményt :)  Iszonyat nagyot buliztunk egy eszeveszettül jó hangulatú 220 fős lakodalomban!
Hamarosan kismama fotókkal jelentkezem a friss Tóth család háza tájáról :)



























































You Might Also Like

5 hozzászólás

  1. Nagyon csini voltál. :)
    Nagyon tetszenek a képek, nem is tudnék választani melyik a jobb. Az a kis szöszke legény különösen imádni való. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Ő Kevin, a keresztfiuk. Elfelejtettem megemlíteni.

      Törlés
  2. Utólag is koszonom az oltoztetest, vetkoztetest, szoknyafeltuzest, fotozast, persze, tamogatast - szoval MINDENT!
    Foleg az elmult eveket! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legnagyobb örömmel darlin ♥
      Vetkőztetés??? Sztem az már az Ati volt :DDD

      Törlés
    2. Ja, basszus, pedig nem is ittam :D

      Törlés

Kövess Facebook-on