Kata és Attila esküvője

december 21, 2013

Az idei szezon utolsó előtti esküvője Katáé és Attiláé volt, akikkel már az első személyes találkozó alkalmával megtaláltuk a közös hangot. Nagyon kedves, közvetlen pár, öröm volt velük dolgozni. Már ekkor megbeszéltük, hogy - a nagy távolságok miatt - a kreatív fotózást egy másik napra, mégpedig az esküvő előtti csütörtökre tesszük. Így amíg Kata próbafrizurája és próbasminkje készült, Attila eljött értem az állomásra, majd elmentünk a próbacsokorért - mely szombaton már a dobócsokor szerepét töltötte be.
Otthon segítettem az öltöztetésnél, majd Esztergom felé vettük az irányt, ahol a bazilikánál, a Duna parton és - mivel Attila építész - egy építkezésen fotóztunk. Kicsit megfagytunk, de azt hiszem, megérte :)
Szombaton már családtagként üdvözöltek Kata szülei. (Ekkor anyukája bevallotta, hogy nem örült, hogy már csütörtökön jön hozzájuk egy idegen, de amikor bemutattak neki, el is múlt ez az aggodalma. Ez nagyon jól esett.)
Az eseményeket Kocur Laci vőfély kollégám irányította, akivel idén már negyedszer lagziztam együtt. Mondhatni, összeszokott csapat lettünk. Ő is írt erről napról a blogján
Azt az egyet nagyon sajnálom, hogy a koszorúslányos csoportképeket nem tudtuk akkor elkészíteni, amikor szerettük volna, hanem csak szürkületkor sikerült rá időt szakítani, így az meglátszik a minőségükön.
Kedves Kata és Attila, nagyon örülök, hogy megismertelek Titeket - azóta is nosztalgiával nézek ki a vonatból a köbölkúti templomra :)
Sok boldogságot kivánok.





































































You Might Also Like

1 hozzászólás

  1. Kedves Barbara!

    Köszönjük a csodálatos képeket. Nagyon örülök, hogy megismertem :-) .
    Kívánok sok sikert és örömöt a fotózásban és magánéletben egyaránt. Kívánok kellemes, békés ünnepeket és sikerekben gazdag újesztendőt.
    Üdvözlettel Czibor Katalin

    VálaszTörlés

Kövess Facebook-on