Esküvő: Anita és Sanyi

szeptember 21, 2012

Tavaly Erika és Tibi esküvőjén egy nagyon imádni való baráti társasággal találkoztam. Nagyon örültem, amikor közülük még két pár engem kért fel az esküvőjükre fotózni. Anna és Patrik jegyes fotóit már láthattátok, most pedig Anita és Sanyi nagy napját mutatom meg, amely augusztus közepén volt.
Ilyen kirobbanóan energikus, csupa vigyor menyasszonyom, mint Anita, nem volt még. És azt hiszem ilyen embert sem ismertem eddig. Öröm volt vele tölteni a napot. A kreatív fotózáson is 200 százalékon pörgött, talán kicsit Sanyi helyett is, akinek a fotózkodás nem tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé. Viszont a végeredmény még neki is tetszett. No de ne szaladjunk ennyire előre…
A fotózás helyszínéül egy ismerősük birtokát választották. Egy dolog, hogy elfogadnék egy ilyet, másik pedig, hogy kitűnő látványt nyújt a képken. Néhány olyan dolog is a rendelkezésünkre állt, amire esküvőfotós pályafutásom során még nem volt példa, pl. nyugágy, motorcsónak. Nekem már Anita ruhazsákjától végem volt, mert még ekkorát nem láttam :D Amikor pedig előtűnt belőle a ruhája, az egy az egyben Ő volt. És gyönyörű. Ekkor én segítettem neki az öltöködésnél. Sose fogom elfelejteni amit akkor mondott: „Jaj, ez annyira jó érzés! Majd te is megtudod, amikor az esküvői ruhádat fogod fölvenni.”
A déli órák ellenére sikerült megszelídítenünk a fényket. Ezért asszisztensemet illeti köszönet J
Istenien éreztem magam Veletek. Legyetek mindig ilyen boldogok! Októberben találkozunk. 

(btw. hogyan lehet azt kivédei, hogy feltöltés közben összekevedjen a képek sorrendje?)










































You Might Also Like

6 hozzászólás

  1. Te is nagyon aranyos voltál koszonjuk nagyon szepen a fantasztikus kepeket - s bárki aki nezi a kepeket batran jelentkezzen nalad mert fantasztikus veled dolgozni s nagyon nagy tehetseged van a fenykepezeshez. Puszi Anita és Sanyi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy benéztetek ide is :) Puszi

      Törlés
  2. Látszik a menyasszonyon a 200%, nagyon vagány :-) Szuper képek lettek!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó képek! Vidámak, kreatívak, tetszenek.

    VálaszTörlés

Kövess Facebook-on